In medias res...motoros történetem ott kezdődik, hogy nem sokkal egymást követően két gyerekem is született – a városi Nyekenyóka, meg Szunszuella míííja –, apává vállásom révén eladtam és megsirattam a hőn szeretett robosztus vadállat tehenemet (Suzuki GSX-R 1100W). A vége felé igencsak le volt harcolva szegény és a közvetlen környezetem sem nézte jó szemmel a bitang szörnyet, száguldó koporsót, a rettenet vadállatot és bizony már egy jó ideje zéró időm maradt rá...a motort illetett jellemzők a vezetési stílusomat is jellemezték, én voltam az, akitől óva intik a kezdő motorosokat, a közutak hazárdőre, a biztos szervdonor, magányosan száguldozó majom...

...aztán néhány év szünet következett, peluscsere, büfi, kaki, altatás, mígnem az idén nyáron végérvényesen elszakadt a cérnám...eddig bírtam, nem tovább, motor kell!!! ... hogy érezzem, hogy élek

Nagyjából augusztus környékén kezdtem el keresni a számomra megfelelő bringát...amit biztosan tudtam, hogy nem kell már tolvajtempó, valami egyedit szeretnék, a csillapítás ne verje szét a hátam, az üléspozíció a csuklómat, megbízható legyen, legyen megjelenése...számba vettem minden baromságot, amit egy kezdő, vagy újrakezdő fel szokott sorolni...itthoni és külföldi blogokat olvasgattam, fogyasztásteszteket böngésztem satöbbi. Minél jobban belemerültem annál inkább kezdtem megutálni a magyar motorstársadalom nagy részét, vele együtt magamat is...ugyanis beleestem abba a hibába, mint az átlagos két keréken közlekedő honpolgár, hogy a vásárlásra szánt összegért a legtöbb lóerőt akarom birtokolni, attól függetlenül, hogy szükségem van-e rá egyáltalán...ebből a félresiklott gondolatmenetből született az első ötlet egy Yamaha XJR 1300 képében Viszonylag könnyen manőverezhető városban (Budapest), a motor eléggé bivalyos egy hosszabb túrához, klasszikus kinézet, nem botlasz bele minden utcasarkon...jöttek a tesztek, sok jóval kecsegtettek, kevésbé jó futóművel, aztán szép lassan rájöttem, hogy a faszomnak egy 250 kilós motor tengernyi nyomatékkal, amikor városban csak főzném az olajat, mert ugye léghűtéses a baba, túrát összehozni két gyerek mellett meg eléggé necces lenne...szóval megint visszaestem a nullára. Aztán egyik nap munkába menet elropogott mellettem egy fekete géppuska, egy Triumph Thruxton képében...régi szerelem, ismerem a típust, a magas használtpiaci ára és a hiányos alkatrészellátás miatt nem is vettem számításba...de arra jó volt, hogy elkezdjek érdeklődni a cafe racerek iránt...a franciák és az angolok nagy májerek ebben van egy két ausztrál és spanyol csapat is, akik szebbnél szebbeket építenek, de olyanokra lóvém pláne nem volt és végérvényben arra jutottam, hogy ha beszerzek óccsóér egy régi kettő vagy négy hengeres gépet, majd megpróbálom átépíteni, még ha szépre is sikeredik, nem biztos, hogy élvezném a motorozást a harminc éves techikával, ráadásul, akármennyire is pengére csinálom meg, a villáskulcs mindig a zsebemben kell legyen ha adódik valami gebasz. Vagy épp belefutok egy kopott alkatrészbe, amit nem tudok beszerezni, akkor baszhatom az egészet...a befektetett energiát, pénzt, időt...tudjátok miről beszélek..
...szóval miután három hónapon keresztül nap mint nap szédülésig, esetenként hányásig olvastam a világhálót, tele voltam elméleti tapasztalattal a motorépítéshez, melyekből a következő "bölcs" iránymutatásokat vontam le:

-       kell egy viszonylag modern alap, amelyhez nagyobb utánjárás nélkül szerezhető be alkatrész, valami kilencven utáni modell jó lehet

-       mivel nem vagyok motorépítő, egy olyan motor kell, amit már valaki előttem megépített, hogy lehessen honnan koppintani a kényes részleteknél.

-       legyenek küllős kerekei, mert a Cafer Racer-en ez alap követelmény, másképpen igen csak mélyen kell a zsebbe nyúlni, mondjuk ha pl. sportmotorhoz fűzött felniket szeretnénk, (kb 1000 euró darabja)

-       egy régi anekdotához igazodva, mely szerint: „Egy igazi motor leginkább egy hengeres és leginkább négyütemű...”  Ezért egy négyütemű és egyhengeres motort kell néznem...

Ennyi paraméterrel igazán kicsire szűkűlt a kör, nagyjából a túraendurók, krosszgépek és supermotok maradtak. Na de supermotoból cafe racert??? Nem is lehetetlen... Legalábbis egy majdnem cafe racert...leginkább street trackert... Innentől rövid út vezetett, hogy rátaláljak a CRD (Cafe Racer Dream), DEUS vagy néhány kisebb garázs által épített Honda NX 650 Dominatorra és visszafordíthatatlan vágyat érezzek a birtoklására... (alább néhány átépített példány)

folyt.köv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.